“Nem tudom milyen könyvet vegyek. Hogyan fogjak hozzá?”

Ha frissen kezdesz ebbe a nagyszerű hobbiba, a Dungeons and Dragons játékba, az első akadály, amibe ütközöl a kezdés. Hogy kezdj bele? Erről Barna Bálint (Garabonciás) már készített egy összefoglaló írást. Rögtön a második probléma, hogy milyen könyveket kell (a D&D -ben semmit sem kell, de könyvet venni nem árt) megvenni. Ehhez készítettem egy folyamatábrát. Haladj rajta végig, a végén pedig magyarázom mi mit takar. 

A legolcsóbb és legegyszerűbb a www.dndbeyond.com. Ha nem ragaszkodsz a nyomtatott könyvekhez, itt hozzájuk képest fél áron jutsz hozzá. Ráadásul ez egy olyan portál, ahol a megvett tartalom interaktív módon felhasználható. Az oldalt rendelületlenül fejlesztik és ellátják minden jóval, extrával. Nagyon fontos, az itt megvásárolt tartalmat csak az oldalon éred el. Nem kapod meg sem digitális, sem fizikai formában. Viszont a megfelelő előfizetést megvásárolva, megoszthatod másokkal a tartalmakat. Spórolós tipp: a tartalmat 3 felé tudod megosztani, azaz lehet még 2 mesélő társad, aki kaphat saját kampányt. Ha a könyvek és az előfizetés költség szétdobjátok a 3 mesélő és a játékosaik közt, kb 1 pohár sör ára lesz fejenként és mindenhez hozzáfértek. Egyelőre ennyi, hiszen a  Beyond teljes bemutatásához egy újabb bejegyzésre lenne szükség.

Starter set, vagy magyar nevén a Kezdőkészlet , amit tekinthetsz egy játszható demo verziónak. Van benne egy szabálykönyv, ami annyit tartalmaz a szabályokból, hogy játszani lehessen. És van benne egy egész kellemes kaland. Illetve egy kocka készlet. A kocka készletre kicsit később visszatérek.

PHB, azaz Players Handbook, vagy ahogy magyarul mondják: Játékosok kézikönyve. Ez a könyv az, amire szükséged van mesélőként is, játékosként is. A játékhoz szükséges szabályokat tartalmazza, sokkal bővebben, mint a Kezdőkészlet.

DMG, azaz Dungen Master Guide. Ennek egyelőre nincs magyar címe és biztosan lusta leszek az oldalt frissíteni, de a www.tuan.hu -t látogasd sűrűn, amennyiben magyarul kívánod megvenni. Ebben tanácsok vannak mesélőknek, kiegészítő szabályok, opcionális szabályok és a legfontosabb a játékosoknak, a varázstárgyak.

MM, azaz Monster Manual. A szörnykönyv. Mesélésnél a karakterek elé helyezett kihívást jelentik a szörnyek. Ebből a könyvből tudhatsz meg többet róluk.

Ezen a 3 alap könyvön kívül még rengeteg másik került kiadásra. Hivatalosan a Wizards of the Coast kiadótól és egyéb, kisebb kiadóktól. Ezek közt is vannak szabályokat tartalmazó kiadványok, szörnykönyvek, varázstárgy gyűjtemények, kalandok, stb. De ezekkel még ráérsz. Ami nélkül nincs játék, az a dobókocka készlet. Legkevésbé kockák. 20,12,10 (ebből 2 féle is van),8,6 és 4 oldalú kockák alkotnak együtt egy készletet. Az 5. kiadás mechanikája miatt kényelmesebb, ha van 2 db 20 oldalú (szépen, szubkultúrásan úgy írjuk: D20) kockád is, de 1 db mindenképpen legyen. A 3 alapkönyvhöz nem jár kocka, azt külön kell megvenni!